Somló vára bemutatása:
A Somló vára az egyik leginkább épen maradt, ugyanakkor egyik legkevésbé ismert várunk. A 900 éves történetre visszatekintő várat már messziről láthatjuk, megközelíteni azonban csak a sűrű erdőben gyalogosan, kerékpáron tudjuk. A bazaltos hegy északi oldalán fekvő vár első (hamis oklevélen alapuló említése) Szent László idejéből való, akkor “castrum Somlyó” néven említik, első valós írásos emlék csak 1352-ből való. A feltehetőleg a tatárjárás, tehát 1241-1242 után épült királyi vár a mohácsi vész (1526) idején, a környéken a magyarság egyetlen erőssége volt (hiszen Csóron András devecseri várkastélya csak 1530 után épült fel). A vár történetének virágkorát Bakócz Tamás érsek tulajdonlása alatt élte olasz reneszánsz stílust követve, hanyatlása pedig az 1720-as évektől tehető. Sajnos, a dobai Erdődy Kajetán grófi kastély építésekor (1820) is a várból hordtak el faragott köveket, a szerkezete még ma is mutatja egykori nagy jelentőségét.
A történelmi adottságok mellett ma leginkább a várrom romantikája, a lenyűgöző panoráma és az odavezető út szépsége teszi emlékezetessé a várat. Az aktív- és ökoturisták, családok, vagy épp az elcsendesedést keresők számára is élmény a feljutás akár gyalog, akár a sportosabbak számára kerékpáron a várba való feljutás. Aztán csak gyönyörködni a táj szépségében, megismerni és megfigyelni az állat és növényvilágot, mindeközben óvni azt, és érezni az évszázados kövekben rejlő erőt, történeteket és az élet örök törvényeit.